Sajtószoba

SAJTÓKÖZLEMÉNY
MOTOR PRESSE BUDAPEST
2010-06-14

Portfólióátszervezés a Motor Presse Budapest Lapkiadónál

A Motor Presse Budapest (MPB) a nyári időszaktól minden eddiginél nagyobb figyelmet fordít legerősebb lapjaira és stratégiai célja, hogy piacvezető kiadványait és online divízióját erősítse a jövőben.

Az Motor Presse International (MPI) sikeres megállapodást kötött a Sanoma Budapest Zrt.-vel (Sanoma), melynek lényege, hogy az MPB prémium autós kiadványának (autóMAGAZIN) licenszjogait a továbbiakban a Sanoma gondozza. Az MPB másik autós lapjának kiadását (AUTÓPIAC) a megállapodás értelmében egyenlőre szünetelteti.

Az MPB stratégia döntésének lényege, hogy letisztult portfoliója immáron kizárólag piacvezető magazinokból áll az elsősorban férfi célcsoportokat megcélzó motorkerékpár (MOTORREVÜ), számítástechnika (CHIP Magazin) és számítógépes és konzoljáték (PC GURU) szegmensekben. Az MPB jelenlegi kiadványai saját szegmensükben erős márkák, piacvezető termékek, havonta több tízezer véleményvezérhez, magasan kvalifikált, magas státuszú olvasóhoz jutnak el, a szakmai sajtó legkiemelkedőbb újságíróinak köszönhetően.

A nyomtatott portfolió mellett a kiadó kiemelt hangsúlyt fektet az online divízió erősítésére, ahol már eddig is jelentős sikereket ért el (CHIP Download – napi 25-30,000 látogató; PC GURU online – napi 20-25,000 látogató, Motorrevü Online – napi 4-5,000 látogató). A kiadó fontos stratégiai célja, hogy az online portfolióban szereplő weboldalak is piacvezető szerepet töltsenek be. (Az MP budapesti irodája fontos Közép-Kelet Európai központként működik, több mint 10 oldalt irányít budapesti központtal.)

Az MPB jelen döntésével, kiadványainak racionalizálásával biztosította, hogy letisztult portfoliója hosszú távon is eredményesen és hatékonyan működhessen tovább.




Hannes Ludwig február 1-től a Motor-Presse Budapest új ügyvezetője 
(2009-01-26)

Hannes Ludwig (33), 2009. február elsejével átveszi a Motor-Presse Budapest ügyvezetői posztját. A közgazdász a Gruner + Jahr (G+J) kiadótól érkezik, ahol 2005 óta a gyakornoki program elvégzése után, mint projektvezető dolgozott a stern/Geo/art lapigazgatóságon.
Ludwig a DaimlerChrysler Aerospace vállalat szakképzése után közgazdaságtan és management szakon tanult a Witten/Herdecke Egyetemen.
Tanulmányi évei során Angliában és Libanonban is járt. A G+J-nál megkezdett munkaviszonya előtt a - született brémai – egy-másfél évet, mint tanácsadó tevékenykedett. „Nagyon örülök, hogy Hannes Ludwig személyében egy fiatal és sokoldalú managert nyertem meg erre a komoly feladatra”, nyilatkozta Dr. Maike Schlegel, CEO Motor-Presse International.

Ludwig, Caroline Feitsert (40) követi az ügyvezető igazgatói poszton, aki személyes okokból, saját kérésére hagyja el a vállalatot január végén: „Nagyon sajnálom Caroline Feitser döntését annak okán is, hogy jelentős szerepe volt a 2007. év végi Vogel Burda Communications Kft.-vel történt sikeres integrációban, melynek keretén belül a Motor-Presse átvette a CHIP Magazin, PC Guru és MM Műszaki Magazin kiadványokat. Ezért külön köszönettel tartozom neki”, nyilatkozta Dr. Schlegel.

Motor-Presse Budapest Magyarország vezető szaklapkiadója. Az 1989-ben történt megalakulása óta a vállalat olyan sikeres autó- és motorkerékpár magazinokkal, mint az Autó Magazin, az Autópiac, a Lastauto Omnibus, a Motorrevü, gazdagította a magyar magazin piacot.
Ezek mellett kiadója a Geo tudományos ismeretterjesztő magazinnak, valamint a vezető számítástechnikai magazinoknak, a CHIP Magazinnak és a PC Gurunak.

Kapcsolattartó:
Motor-Presse Budapest
Forgách Katalin, lapigazgató
1113 Budapest,
Nagyszőlős u. 11-15.
Tel.: +36-1-577-2628
Fax.: +36-1-577-2690
Mobil: +36-30-257-3157
kforgach@motorpresse.hu
  


 

Aláírásgyűjtésbe kezd a MOTORREVÜ magazin
(2009-01-20)
 

Hazánk piacvezető motoros magazinja, a MOTORREVÜ szerkesztősége aláírásgyűjtést kezdeményez, melynek elsődleges célja, hogy hazánk buszsávjait megnyissák a segédmotorok és a motorkerékpárok számára, tehát, hogy motorosaink zavartalanul használhassák azokat folyamatos közlekedésre.

A MOTORREVÜ évek óta kiemelt fontosságúnak tartja az ilyen jellegű társadalmi szerepvállalást, és a nemzetközi – elsősorban európai – közlekedési szabályokat folyamatosan vizsgálva úgy véli, hogy a buszsávok megnyitása jelentősen segítené a motoros közlekedést, csökkenthetné a nagyvárosok forgalmát és nem utolsósorban, közvetve a környezetszennyezés csökkenését is elősegítené. Legutóbb London buszsávjai nyíltak meg a motorosok számára, de több európai nagyvárosban is jellemző, hogy valamennyi vagy egyes buszsávokban motorkerékpárok haladhatnak.

A hivatalos aláírásgyűjtő lapok a tavasz folyamán több jelentős motoros rendezvényen (először a 18. Budapest Motorkiállításon) elérhetők lesznek mindazok számára, akik aláírásukkal is ki szeretnék fejezni egyetértésüket a javaslattal kapcsolatban, sőt egyes motorkereskedésekben is megtalálhatók lesznek az aláírásgyűjtő lapok. (A kihelyezett aláírásgyűjtő lapok listája a MOTORREVÜ hivatalos weboldalán megtalálható lesz.)

Az aláírásgyűjtő akció befejezését követően az aláírásgyűjtő lapokat a MOTORREVÜ szerkesztősége átadja Kondorosi Ferencnek (Új rend kormányzati program összehangolásáért felelős kormánybiztos) és Molnár Csaba (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) részére, abban bízva, hogy a várhatóan több ezer aláírásnak köszönhetően megvizsgálják, és indokolt esetben módosítják a vonatkozó közlekedési szabályozásokat.



Bővebb információ:
Mező János
MOTORREVÜ főszerkesztő-helyettes
jmezo@motorpresse.hu

Bővebb információ ill. csatlakozás az aláírásgyűjtő akcióhoz:
(hivatalos aláírásgyűjtő lapok kihelyezése)
Gajdos Barna
MOTORREVÜ marketing
bgajdos@motorpresse.hu
Tel.: 06 30 231 6458
  



A Motor-Presse Budapest új főszerkesztőt nevez ki autós magazinjai élére

(2009-01-15)
 
 
A Motor-Presse Budapest Lapkiadó Kft. 2009. január 15-i hatállyal Lamara Rolandot (28), nevezi ki vezető havi magazinja az Autó Magazin élére. A szakember 2000 óta erősíti az autós szerkesztőségek csapatát, valamint 2005 óta főszerkesztői pozíciót töltött be az AUTÓPIAC heti magazinnál.

A kiadó Busánszky Lajost (39), nevezi ki az AUTÓPIAC heti autós magazin főszerkesztői posztjára. Busánszky Lajos az elmúlt években az AUTÓPIAC szerkesztői csapatában tevékenykedett.


Hernádi Géza (45), az Autó Magazin korábbi főszerkesztője a kiadó gondozásában megjelenő haszongépjármű magazin, a Lastauto Omnibus, külsős munkatársaként, főszerkesztői pozícióban folytatja tevékenységét.

 


 

Új főszerkesztő a PC GURU magazin élén
(2008-10-13)
 
Kedves Partnerünk!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy Sashegyi Zsolt (Sasa, 34), aki nyolc éve a PC GURU csapatának tagja és majdnem 5 éve főszerkesztőként tevékenykedett a magazin élén, október közepétől elhagyja a Motor-Presse Budapest Lapkiadót, és más területen folytatja a tevékenységét.
A játékok világából nem tűnik el végleg, új munkakörében is segíteni fogja a lap munkáját, nevével még a jövőben is találkozhatnak a magazinban.

Harangozó Csongor (33), mint megbízott főszerkesztő, veszi át a PC GURU irányítását jelenlegi feladata a CHIP magazin főszerkesztői pozíciója mellett, mely minőségében Harangozó Csongor a CHIP magazin megújítása és folyamatos sikerei okán már bizonyította rátermettségét.

Sashegyi Zsoltnak köszönetet mondunk hozzáértő, szakmai irányításáért, a lelkes és kreatív munkavégzéséért, ami által a PC GURU mára a legolvasottabb játékmagazinná fejlődött a magyar médiapiacon. Sok sikert kívánunk az új területen is!

 



Forgách Katalint lapigazgatónak nevezte ki a Motor-Presse Budapest
(2008-06-01)
 
A Motor-Presse Budapest Lapkiadó, Magyarország egyik vezető szaklap kiadója bejelenti, hogy 2008. június 1-től Forgách Katalin - aki 2007. január óta a kiadó hirdetési igazgatói pozícióját tölti be - tevékenységi körét lapigazgatói feladatokkal bővítette ki.

Az új lapigazgató feladatai közé tartozik ezentúl a stratégiai termékfejlesztés a Motor-Presse teljes nyomtatott sajtó (Autó Magazin, Autópiac, Motorrevü, Lastauto Omnibus, GEO, CHIP Magazin, PC GURU, és MM Műszaki Magazin, valamint katalógusok és egyéb időszaki kiadványok) és online termékei körében. E mellett megtartja hirdetési igazgatói pozícióját, melyen belül tevékenysége főleg a stratégiai feladatokra összpontosul.

Forgách Katalin közel kilenc éves, magazin hirdetés-értékesítési szakmai tapasztalatot hoz magával a Motor-Presse-hez. Korábbi munkahelyén, a Sanoma Budapest Kiadói ZRt. brand-managere volt, ahol öt magazin hirdetés-értékesítését felügyelte.

 



Távozik a MOTORREVÜ főszerkesztője
(2008-05-22)

Lővey Ádám, aki 2007 eleje óta a MOTORREVÜ főszerkesztőjeként vezette a szerkesztők munkáját, távozik a lap éléről.
Mező János (46), aki továbbra is betölti a főszerkesztő-helyettesítési  posztot, ebben a minőségében, átmeneti jelleggel átveszi Lővey Ádám eddigi tevékenységének egy részét. Mező János, aki 4 éve főszerkesztő-helyettesként nagyban hozzájárult a MOTORREVÜ sikeréhez, 2000 óta tagja Motor-Presse Budapest csapatának, előtte külsős munkatársként segítette a MOTORREVÜ szerkesztőségét.




Új főszerkesztő az Autó Magazin élén
(2008-02-21)

A Motor-Presse Budapest Lapkiadó Kft. a mai naptól kinevezi Hernádi Gézát (44) a havonta megjelenő prémium autós lapjának az Autó Magazin főszerkesztőjének.

Hernádi Géza, több mint 11 éves autós szakújságírói tapasztalattal rendelkezik, így nagyfokú szakmai tudásra és tapasztalatra tett szert a helyi-, a régiós- és a nemzetközi autós piacon egyaránt. Hernádi Géza 1998 óta tagja Motor-Presse Budapest csapatának. Az elmúlt években, mind az Autó Piac mind az Autó Magazin szerkesztőségét segítette, 2005-től pedig főszerkesztője a lastauto omnibus magazinnak. Papp Tibor, aki 2006 közepe óta az Autó Magazin főszerkesztő helyetteseként vezette a szerkesztők munkáját, továbbra is marad ebben a pozíciójában és segíti az Autó Magazint, valamint Hernádi Gézát az új munkakörében.

 


 

A Motor-Presse Budapest megvásárolta a CHIP, a Computer Panoráma, a PC GURU és a Műszaki Magazint.
(2008-01-01)

A Motor-Presse Budapest portfólióját számítástechnikával, számítógépes játékokkal és gépgyártással foglalkozó szakfolyóiratokkal bővíti. 2008. január 1-étől a kiadó Magyarországon átveszi a Vogel Burda Communications Kft.-től a CHIP magazint, a PC Guru és a Műszaki Magazin havilapokat, valamint a Computer Panoráma magazin jogait. Ezzel a lépéssel a Motor-Presse Budapest Magyarországon előkelő pozícióba kerül a számítógépes folyóiratok megjelentetése terén, valamint célirányosan tovább szélesíti a férfiolvasók célcsoportja számára prémium kínálatát.
    
A CHIP magazin, a Computer Panoráma valamint a PC Guru a magyarországi számítógépes piac vezető folyóiratai közé tartoznak, és a  Műszaki Magazin kiemelkedő tagja gépgyártás és mérnöki tudományok területén a B2B-szegmensnek.
"Az információs technológia és számítástechnika témakör felvállalása ideális bővítése eddig portfóliónknak", nyilatkozta Feitser Caroline, ügyvezető igazgató. "Mindenekelőtt az a fontos, hogy a bevált szerkesztőségek, illetve ezek főszerkesztői töretlen lendülettel dolgozzanak továbbra is. Ehhez a Motor-Presse Budapest minden szükséges feltételt biztosít nemzetközi kapcsolatait felhasználva." Januártól az egykori Vogel Burda csapat már a Motor-Presse Budapest székhelyére költözik.